Egy

Határozottan úgy éreztem/érzem, hogy nincs minden rendben.
Ma fogalmazódott meg először, hogy most itt az ideje segítséget kérni. Eddig folyamatában kifogásokat gyártottam. -Jó ez így, felesleges változtatni. - Ugyan, csak egy két plusz kiló. -Áhh, csak a gyógyszer miatt van, majd lemegy.
Nem, nem ment le és itt vagyok ahol a part szakad. A depresszió határán, fájó lábbakkal, sírósan, idegesen, agresszívan.
Valamit tenni kell.
A történet ott kezdődött, hogy komoly párkapcsolatom miatt elkezdtem szedni a fogamzásgátlót. Öreg hiba-jajj de nagyon. Amikor bementem a nőgyógyászhoz, a következő beszélgetés zajlott le:
-Szedett már valaha fogamzásgátlót?
-Igen, kb. 6 éve.
-Jó volt, volt vele panasza?
-Nem volt semmi gond.
-Akkor jó lesz.
Fel is írta a régit. Hát ezzel kezdődött a kálvária. 3 hónapig szedtem, majd miután kiderült hogy baromira nem válik be, kaptam egy másikat.
Az sem vált be.
6 hónapig szedtem, majd Január 1-el abbahagytam.
Eredmény:
-20 kg plusz
-Önútállat
- Kezdődő depresszió
-Fájó lábak
-Pattanások -jelzem mindig tiszta volt a bőröm előtte.
- Sok sok sírás és még egy két dolog amibe később részletesebben belemegyek.
Ma telt be a pohár, ma volt a napja, hogy már nem ment a dolog. El kellett mondanom valakinek, (aki nő) hogy mit érzek, hogy mennyire rossz minden. Amit nem hittem volna- segítő tanácsokat kaptam.
Az első lesz egy nagy labor és az endo. Ki kell hogy vizsgáljanak, kell a segítség.
Ezen felül, diéta és sport. Nem kell itt nagy és világmegváltó dolgokra gondolni. Kicsiben kezdünk.
Végül pedig a legfontosabb. Elfogadom ami van, eldöntöm hogy változtatok rajta.
Az önsajnálat nem az a dolog ami megoldja. Itt más kell, tettek.
Illetve az orvos, aki megmondja hogy merre és mit is pontosan.
Bár lehet hogy ezek másoknak kis dolgok, de én segítséget kérni is féltem, most egy kicsit talán jobban is érzem magam.

Kezdésnek ennyi elég is.